2014. február 2., vasárnap

It's my life

Sziasztok! Egy hónap kihagyás után meghoztam a következő részt, amiben már egy kicsit több szerepet kap Ria. Jó olvasást hozzá! :D

10.:  Chantelle


Ma nem keltem korán, mivel nincs különösebb dolgom. Nem akarok bemenni, dolgozni a céghez, ezért csak elkísértem tízkor az öcsémet próbára, akinek nagyon jól ment az éneklés, ezért hamar abbahagyta.

-          Elmegyünk valahova ebédelni?  - kérdezte Bill, miközben az autóhoz mentünk
-          Felőlem mehetünk, de ötre haza kell érünk, ma jön Chantelle! – mondtam, miközben beszálltam az autóba
Hamarosan már ki is hozták nekünk a milánóit, ami természetesen vega.  Finom volt a kaja, de nem tudtam sokat enni, mert arra gondoltam, hogy mi van ha Chantelle tényleg tőlem terhes.  Mit fogok csinálni? A gyerekem csak nem tagadhatom le!
Miután hazamentünk elindultam készülődni, mivel még így, szakítás után sem szeretném, ha ápolatlannak látna.
  Pontban öt órakor megjelent az a lány, akit egykor szerettem:
-          Szia Tom! Itt vagyok, ahogy kérted! – köszönt nyálasan miközben beljebb jött
-          Szia Chantelle! – próbáltam keménynek látszani, de nem tudtam
-           Azt mondtad, hogy jöjjek ide, hogy megbeszéljük azt, hogy terhes vagyok. Mit szeretnél?
-          Először is: biztos, hogy tőlem van? Nem fogok ordítani, ha megcsaltál, akkor, mert nem vagyunk együtt, de mond el. 
-          Nem csaltalak meg esküszöm!
-          Hány hetes vagy?
-          Tizenkettő, tehát már elvetetni sem lehet. – válaszolta furcsa hangsúllyal
-          Nem is akartam ezt tenni vele.  Figyelj, annyit tudok ajánlani, hogy szülés után csinálunk egy DNS tesztet, és ha az enyém, akkor vállalom a felelősséget. De mi soha ne leszünk már együtt, ne is álmodozz ilyenről.
-          Rendben, nekem elég ennyi. – mosolygott, majd felállt és kiment
Az eset után Billel is beszéltem, aki szerint helyes cselekedtem. Később úgy döntöttünk, hogy elmegyünk discoba, ahol mindketten összeszedünk egy-egy csajt.
-          Bill, könyörgöm, vánszorogj már ki a fürdőből. Egy nő nem készül ennyit, mint te! – kezdtem dühös lenni, mivel már vagy fél órája rá várok
-          Egy pillanat és lent vagyok! Türelem rózsát terem! – na persze, ebben az esetben részeg lányokat, akik bűzlenek az alkoholtól
Hamarosan elindultunk, de természetesen Davidnak ilyenkor jut eszébe, hogy be kéne menni megbeszélésre a következő kocerthez.

-          Sziasztok, bocs, hogy iderángattalak titeket, de fontos tudnotok, hogy a koncerten ott lesz a lemezkiadónk vezérigazgatója, mert látni szeretne titeket, előadás közben. – mosolygott a menedzserünk, mire mi csak fura fejjel válaszoltunk
-          Most komolyan, ezt miért nem lehetett telefonon közölni? – nézett rá Gustav, aki láthatóan másnapos volt
-          Mert akkor tuti, hogy elfelejtitek, pedig ebbe a koncertbe még többet bele kell adnunk, mint szoktunk! – sorolta David, de senkit nem izgatott
-          Biztos, hogy nem fogok még jobban hajtani egy igazgató miatt. Ha eddig nem bizonyítottunk, akkor most egy este alatt mit vár? Szerinte megváltjuk a világot? –fakadt ki Georg, megjegyzem jogosan
Kicsit összekaptunk Daviddal, de nem bánom, legalább nem kellett ott maradni próbálni, így mehettünk a srácokkal bulizni. Egy darabig semmi normális csajt nem találtam, de aztán megpillantottam Ria-t, miniszoknyában a bárpultnál. Odamentem hozzá, lesz, ami lesz alapon.
-          Szia, hát te? – mosolyogtam rá kedvesen
-          Szia, Tom. Csak gondoltam bulizok, egyet úgyis rám fér már. –nevetett jókedvűen
-           Meghívhatlak egy italra? – kérdeztem kedvesen, mire a csapos már jött is
-          Mi van azzal a lánnyal, akit az irodában láttam? – tért hirtelen a témára
-          Ő a volt barátnőm, aki azt állítja, hogy terhes tőlem.  Vissza akar jönni hozzám, de én már nem szeretnék semmit, nekem más tetszik.
-          És mi lesz a babával? – miért ilyen kíváncsi?
-          Megszületik, DNS teszt, ha az enyém, akkor, vállalom a felelősséget, ha nem akkor nincs gond.
Már nem beszéltünk sokat, inkább táncoltunk és ittunk. Hajnal felé láttam rajta, hogy nagyon ki van szegény lány, ezért szóltam Billnek, hogy elvszem haza.
-          Hol laksz? –néztem a gyönyörű szemébe
-          Hát otthon! –ajaj, ezzel ki vagy segítve
Nagy nehezen kiderítetem, hol van az, az „otthon” így taxival hazavittem. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magára, mert úgysem tudja bezárni az ajtót; még a végén valami baja esik. Óvatosan levetkőztettem, ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy folyamatosan ficergett, de megoldottam; melltartón és bugyin kívül semmi nem maradt rajta. Miután ágyba bújt, lementem a földszintre és kerestem egy takarót magamnak, majd a kanapén elaludtam.

Reggel egy csodálkozó arcra ébredtem fel….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése