It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 19.részt, ami hosszúra sikeredett, de egyszerűen nem bírtam megállni. Jó olvasást hozzá! :)

19.: Vallomás

-          Sajnálom, telefonon keresztül csak ennyit mondhatok! Kérem, jöjjön be a St. Henrich kórházba. – folytatta tovább, majd lerakta a telefont

Amint megszakadt a vonal azonnal kipattantam a kádból és tőlem még soha nem produkált sebességgel kész lettem. Azzal sem foglalkoztam, hogy nem áll precizen a hajam, az sem érdekelt, hogy haptákba kaptam magamra a ruhákat és az sem, hogy egy enyhe alapozás nélkül megyek utcára. Amúgy már nagyon régen abbahagytam a sminkelést, csak egy nagyon enyhe alapozót szoktam feltenni, ha megyek valahova. De térjünk vissza a tárgyra. Amint kiléptem a fürdőből elordítottam magam:

-          Ria, Tomnak balesete volt, bemegyek hozzá a kórházba! – na persze, erre megjelent a tesóm barátnője:

-          Veled menjek? Mi történt? Súlyos? – láttam rajta is az aggodalmat

-          Ne gyere, egyedül szeretnék lenni, és Tomnak az a legjobb, ha csak én látogatom meg. Fogalmam nincs, hogy mi történt, ennyit tudok én is. Kiállok autóval, arra kérlek, hogy egy kis sport táskába rakj be nekem és Tomnak pár ruhát. Csak a legfontosabbakat.

Rekord sebességgel álltam ki az autóval, majd hajítottam be a cuccokat.

-          Ria, majd ÉN hívlak, amint megtudok valamit, és majd jövök valamikor. Ne várj meg, lehet, hogy csak holnap érkezem. – emeltem ki neki a személyes névmást, mivel nem szeretném, ha hívogatna a kórházban.

Az út kétszer annyi időnek tűnt, mint amennyi valójában volt. Sík ideg voltam, alig tudtam koncentrálni, ráadásul közben hívtam anyut is és elmondtam neki, hogy mi történt. Megkértem nyomatékosan, hogy ők se jöjjenek be semmiképp, csak ha szólok.

Mikor megérkeztem bedobtam a csomagtartóba a táskát, mivel nem akartam felvinni, hátha kiengedik már most. De egy biztos: magyarázatot követelek tőle, hogy lehet, hogy lehet, hogy elmegy rá pár órára balesete lesz? Mit csinált?

-          Jó estét! Bill Kaulitz vagyok egy húsz perccel ezelőtt hívtak fel, hogy a bátyámnak Tom Kaulitznak balesete volt. – mentem a portához, hátha kideríthetem, hogy hol van Tom

-          Jó estét, az ápolási osztályon van, ott érdeklődjön. A folyosó végén van egy lift, a második emeletre menjen, vagy itt ez a lépcső. – mutogatta a lehetséges útvonalakat, amik közül én a lépcsőt választottam, majd követtem a falon lévő utasításokat. Voálá; megvan az ápolási osztály.

Ott újra elmondtam az előző monológot, majd az orvos folytatta:

-          Nyugodjon meg, nincs semmi komoly baja a testvérének, csak kisebb sérülések. Azt kérte, hogy ne mondjam el, hogy mi történt, Ő szeretné. Húsz perc múlva bemegyek, megvizsgálom és akkor megbeszéljük a továbbiakat.

-          Rendben, melyik szoba az?

-          A tízesbe menjen, egyedül van.

Mielőtt beléptem volna, felkészültem a lehető legrosszabbra is. Már azt is beképzeltem magamnak, hogy mindenhonnan gépek fognak lógni és nagyon össze lesz törve. De összeszedtem minden bátorságomat és erőmet, majd beléptem a kórterembe.

-          Szia, Tom! Jól vagy? Mi történt? Mit csináltál? Nagyon fáj? Mikor jöhetsz haza? Annyira aggódtam érted! – lehet, hogy ez így sok volt egyszerre

-          Szia, Bill! Most már minden rendben van, kaptam fájdalom csillapítót, úgyhogy nincsenek fájdalmaim. Fogalmam nincs, hogy mikor mehetek haza. – fogta meg a kezem, miközben én leültem az ágya szélére – Anyuék és Ria tudják, hogy itt vagyok?

-          Igen tudják. De én kértem őket, hogy ne jöjjenek be. Mi történt? Őszintén! Tom, hónapok óta titkolózol előlem, mi ez az egész? – itt van az ideje, hogy megtudjak mindent

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el Bill. Motorbalesetem volt. Rám esett a 45 kilós cross motorom. Az ugratónál megfaraltam a porban és nem tudtam megtartani a motort és a lejtőn lecsúsztam a motor pedig rám esett. Elvileg eltört két bordám, enyhe agyrázkódásom van, és tele vagyok zúzódásokkal. Tudom, hogy most utálsz, hogy nem mondtam el, de hidd el kiakadtál volna és én meg mindenképpen versenyre akartam menni ezzel.

-          Hogy mi van?! Egy motorral estél el? Ezért tűntél el sokszor napokra? Ezért voltak kék-zöld foltok a testeden? Mondhattad volna…

-          Bill, hidd el, hogy nem így akartam, hogy megtudd. A világbajnokság előtt mondtam volna el.
   

Még beszélgettünk volna, de az orvos bejött és Tomnak el kellett mennie vizsgálatokra, amikre én is elkísértem. Nem volt nagy cucc, de azért ott akartam lenni mellette. Miután visszavitték a szobájába az orvos a következőket mondta el:

-          Amit előre megjósoltunk az helyes volt, két bordatörés, agyrázkódás és zúzódások. Éjszakára bent tartjuk megfigyelésen és kap egy infúziót, hogy ne legyenek fájdalmai és, hogy az agyrázkódással járó tüneteket némiképp enyhítsük. Holnap újra megvizsgálom, és ha minden rendben van, akkor hazamehet. Önt – fordult felém- arra kérném, hogy hozzon be ruhákat a bátyjának és magának, ha szeretne itt aludni vele.

-          Tom, öt perc és itt vagyok, hoztam magammal ruhákat. Utána felhívjuk anyuékat meg Riát és elmondunk nekik mindent. – közöltem vele a terveket

-          Bill, ne… én személyesen szeretném nekik elmondani a motorozást. Csak annyit mondj, hogy baleset.

Nem késlekedtem sokat, felhoztam a cuccokat a kocsiból és elálltam egy biztonságosabb helyre. Ezután, felhívtuk a többieket, hogy mi történt. Mind megkönnyebbültek, de azért ott maradt bennük a tüske a titok miatt.

Bevallom, őszintén tetszik nekem ez a motorozás, ugyanis láttam képeket és videókat Tom telefonján egy lejelszavazott mappában, amiről nekem azt mondta, hogy olyan videókat tartalmaz, amiket én nem szívesen néznék meg. Remélem, rá tudom venni Tomot, hogy kipróbálhassam én is.

Na, de megyek segítek Tomnak fürdeni, mert szegénykémnek még az állással is küzdenie kell a bordatörés miatt.

-          Bill, nem kell bejönnöd, ha nem akarsz. – mondta a fürdő előtt

-          Persze, hogy eless nekem és még komolyabb bajod legyen. Az agyrázkódás nem szórakozás! Láttam már olyat, képzeld nekem is az van. – na jó, azért itt mindkettőnkből kitört a nevetés, aminek a vége nyavajgás lett Tom részéről  

Segítettem, neki mindenben, amiben csak tudtam. A fürdés végeztével már a szobánkban várt minket a „ finom” kórházi koszt, ami inkább emlékeztet egy diétás/ fogyókúrás tábor étrendjére mind sem kórháziéra.  Mint jó testvér segítettem neki enni, majd én is nekiláttam, nagy undorral….. Pfhujj, hogy lehet ilyet főzni? Íztelen, szagtalan trutyi volt.

-          Segíthetek valamiben? –jött be az éjszakás nővér

-          Nem kell, köszönjük megoldottunk mindent. – mosolyogtam rá

-          Ha kell valami, akkor kint megtalálnak. Ha fáj valamije, akkor először az infúzión próbáljanak állítani, a görgő segítségével. Ha az ajtó felé tekeri, akkor több gyógyszer megy a szervezetbe rövidebb idő alatt. – mondta a nővér, akin látszott, hogy tényleg segíteni akar

-          Mikor kapom meg? Kezdenek előjönni a fájdalmaim. – mondta Tom, miközben megpróbált feljebb ülni

-          Ne keljen fel, feküdnie kell! A doktorúr pár percen belül itt lesz, csak riasztották, hogy az egyik betege rosszul lett. – mondta majd távozott

Tíz percen belül az orvos bekötötte Tomnak az infúziót, ami nem lehetett kellemes élmény, mert halottam, hogy sziszeg és láttam az arcán, hogy fáj neki.

Ezek után már nem sokáig beszélgettünk, csak annyit, hogyha bármi van, a legkisebb rendellenességet érzi azonnal felkelt, vagy ha bármi kell neki; majd adtam neki inni meg én is megszomjaztam, de ivás után már elnyomott minket az álom. De, nem tudtam nyugodtan aludni, Tom minden kis rezdülésére felébredtem; csak hajnal felé sikeredett valamit aludnom.