2014. július 25., péntek

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben Ria egy kicsit unszimpatikus lesz. Jó olvasást hozzá! :)

21.: Unalom a köbön

A baleset óta eltelt egy hét, ma kell visszamennem kontrollra. Már alig várom, hogy mondjon valamit az orvos, mert megesz az unalom. Edzésre nem mehetek még egy jó darabig, de Bill annyira félt, hogy gitározni sem enged sokat, a cégnél sem dolgozhatok, mert megerőltetem magam. Az öcsém persze jár énekpróbákra, amit én meghallgatok, dolgozik, én meg feküdjek az ágyban a barátnőm nélkül; merthogy azt sem engedi, hogy kettesben legyünk, mert tudja, hogy mit csinálnánk.

-          Tom, elkészültél? Segítsek valamiben? – halottam meg Bill hangját a földszintről
-          Pillanat és megyek! – kiabáltam vissza, miközben kerestem a dzsekimet

Még mindig nem enged vezetni, ezért ebben sem élhetem ki magam. Az úton csendben hallgattam, amit az öcsém prédikált nekem, arról, hogy mi vár rám.

-          Bill, nem először volt balesetem, ahogy már mondtam; csak ez volt eddig a legsúlyosabb. Tudom milyen egy kontroll.
-          Jó, csak azt akarom, hogy ne érjen meglepetés.
-          Nem fog, hidd el.

Mikor leparkoltunk a kórház előtt már tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, de ha túl vagyok rajta, akkor újra motorozhatok. Bent várnunk kellett vagy fél órát – csak tudnám, minek akkor időpont - majd behívtak. A rendelőben megvizsgált a doki majd a következőket mondta:

-          Most már minden rendben van, de még nem ülhet motorra, legalább öt hétig a bordatörés miatt. – na ne már, unatkozni fogok
-          Semmi más lehetőség nincs? Valahogy, valami? – kérdeztem, mert eléggé elkeserített a hír
-          Sajnos, ha azt karja, hogy helyre jöjjenek a törések akkor nem szabad motoroznia.
-          Tom, ki fogod bírni. – kösz Bill, jó tesó vagy

Miután végeztünk az orvosnál beültünk egy kis kávézóba és ittunk egy hatalmas forrócsokit. Ezer éve nem ittam már, de most jól esett nagyon, főleg, hogy közben beszélgettünk is az öcsémmel.

-          Tom, miért szeretsz ennyire motorozni és mióta?
-          Nem tudom, miért szeretek, ez egyszerűen kikapcsolt. Ha motorozom, nem érdekel semmi és senki. Kizárom a világot és csak a motor hangjára koncentrálok. Olyan, mint mikor gitározom. Elég régóta csinálom, de sosem jutottam ki a világbajnokságra, úgyhogy legalább addig fogom hajtani, amíg ki nem jutok oda.
-          Csak vigyázz magadra! . fogta meg a kezem Bill, mire rá mosolyogtam
-           Bill, itt nincs olyan, hogy én vigyázzak. Nekem jönnek, kifaralok, megcsúszok, bármi előfordulhat. Múltkor például belém jöttek hátulról és elestem. Nem csak nekem kell figyelnem. Veszélyes sportág az biztos.

Miután kifizettük a forrócsokit hazamentünk, ahol Ria finom ebéddel várt.

-          Hol voltatok ilyen sokáig? Miért nem hívtatok, hogy késtek? – eddig tök jól elvoltunk, most miért kezdi?
-          Orvosnál és beültünk egy kávézóba. Nem értem, mi ezzel a baj? – válaszoltam, majd letettem a kocsikulcsot a helyére
-          Ja, hogy nálatok csak így megy? Szó nélkül itt hagytok, és ne idegeskedjek? – nem értem, mi lett Riával, eddig tök rendben volt minden
-          Ria, szóltam ma reggel, hogy orvoshoz kell mennem, és Bill is jön velem.
-          De arról nem, hogy egy kávézóba is beültök! Kiszámoltam; húsz perc a kórházba az út, vissza is ugyanennyi, az negyven, fél óra, amíg megvizsgál a várakozással együtt, az összesen egy óra tíz perc. Ti három órát voltatok távol! Maximum egy és fél óra kell, hogy hazaérjetek, ha dugó van, vagy várni kell. Mit csináltatok? – szinte már rikácsolt, és olyan vörös volt, hogy azt hittem, felrobban
-          Ez már beteges! Miért kellene Tomnak mindenről beszámolnia? Amúgy mi sem tudtuk, hogy oda fogunk menni, csak spontán ötlet volt. Talán azt is kiszámolod neki legközelebb, hogy mennyi időt tölthet egyedül vagy a lakás melyik részlegébe mennyi időt lehet? Állíts már magadon, beteges, amit csinálsz. Együtt vagytok, de nem a rabszolgád! – védett meg Bill, majd elment a szobájába

Tényleg nem értem miért féltékenykedik a barátnőm. Amikor összeköltöztünk azt hittem, ugyanolyan jó lesz, mint Németországban volt. Semmi féltékenységi roham, semmi számolgatás, semmi számonkérés. Mi az már, hogy a saját barátnőm számon kéri rajtam, hogy hol voltam az öcsémmel. Talán nem tölthetek el egy kevés időd az ikertestvéremmel? Tudom, hogy tudja, milyen ügyeim voltak régen, de könyörgöm, az már a múlté. Ha komoly kapcsolatom van, akkor nem csajozom és próbálok normálisan viselkedni. Mit gondolt Ria? Nem fogok ránézni más nőre, csak azért mert, ő a barátnőm?
Már az elején leszögeztem: igen, ránézek más lányra is, ha elmegy mellett az utcán, de nem csalnám meg soha. Szeretem Riát, nem tudom, miért csinálja ezt velem. Nem nézhetek semerre, ha velem van, mert mindjárt parádézik, mióta itt vagyunk Los Angelesben. Mi van a nőkkel? Miért nem hisznek senkinek? Miért van az, hogy ők megnézhetnek más pasikat és mondhatják rájuk, hogy helyesek, de mi srácok meg se nyikkanhatunk mellettük; ha mi kérjük, hogy maradjanak csendben, vagy hagyjanak békén minket egy kis időre, akkor már biztos megcsaljuk őket, de ha a lányokra jön rá az öt perc azt viseljük el, szó nélkül. Most csak én vagyok a hülye?
Később a szobámban ülve a gitárommal szórakoztam, mikor bejött a barátnőm.

-          Tom, szeretnék bocsánatot kérni. Hülye voltam, hogy ilyeneket vágtam a fejedhez. Ne haragudj! – ült le mellém és közben megsimogat a vállamat
-          De haragszom Ria! Konkrétan megvádoltál azzal, hogy elmentem csajozni Billel. Ha kellene valaki más, akkor azt megmondanám neked. Nem vagyok olyan szemét, hogy megcsallak. De kösz, a feltételezést, jól esett. – néztem a szemébe, amiben őszinte megbánást láttam
-          Ajj, ne harizz már! – csókolt meg, mire felnevettem és visszacsókoltam
-          Oké, de akkor fejezd be a hisztit! Nem bírom!


Mindketten felnevettünk, majd letettem a gitárt és hát khmmm…. innen hálószoba titok, hogy mi történt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése