Sziasztok! Meghoztam a 6.részt, amiben megjelenik két titokzatos idegen. Kilétükre hamarosan fény derül, de addig is jó olvasást! :)
6.: Csengettek!
Mindennap
annyira egyformán telt, hogy észre sem vettük az idő múlását, pedig már őszi
szünet volt, ezért Billel ketten voltunk otthon mindennap, kivéve hétvégén.
Ma is ketten
voltunk és persze Pumba. Most már annyira megnőtt, hogy az öcsém alig bírja el;
mondjuk mi könnyű neki?
-
Bill, ma mit csinálunk? –érdeklődtem reggeli
közben
-
Semmit, mint eddig meg elvisszük sétálni a
kiskutyát – a legjobbak a semmit tevő napok
-
Lesz valami jó film délután. Nem nézzük meg?
-
Nekem oké. De előtte segítened kell, mert
megcsináltam az új ruhákat…..
-
Szóval megint próbababa leszek? – nevettem
kínomban
Nem szeretek
Bill próbababája lenni, mert rendszerint kicsik rám azok a ruhák, mert a saját
méretére készíti. Persze szívesen segítek neki, csak nem értem, hogy miért jó
neki, ha belepréselem magam az új farmerba, vagy éppen a póló fújt meg. Akárhányszor mondtam neki, hogy csinálja
nagyobbra, azt mondta, hogy ez a jó méret és én vagyok kövér. Vajon ránézett
már egy-két osztálytársunkra, akik szinte gurulnak? Nem hinném.
-
Bill, lehetne, hogy nem szúrnál agyon azzal a
tűvel? – kértem már századszorra
-
Bocsi, nem direkt csinálom!
-
Miért nem próbálod fel te, én meg igazítom,
ahogy mondod?!
-
Ez jó ötlet…… lenne. Csak az a baj, hogy te nem
látod, úgy, ahogy én – valószínűleg vak vagyok
-
Bill, te mondod, hogy hova rakjam a tűt és én
csinálom! Így te sem szúrsz le engem és meg se fogok fulladni – érveltem
sikeresen
Ezután
fordítottunk a dolgon, így Bill próbált és én igazítottam. Persze az öcsém
folyton magyarázott, hogy nem jól csinálom, de érdekes módon ugyanolyan lett,
mintha ő csinálta volna. Amúgy én is gondolkodtam a divattervezésen, de rá
kellett jönnöm, hogy nekem nem megy. Nekem jobban a rajzolás megy, ezért én
szoktam néha Bill pólóira mintát tervezni. Gondolkodtam grafikuson is, de nem
szeretem, ha korlátoznak a művészetben. Ha meg van szabva, hogy mit csináljak
nem úgy sikerül, ahogy én azt tervezem, ezért nem nekem való ez a szak
sem. Még sokat próbálgatott Bill, mert
pár ruhát még egyszer meg akart nézni, mert szerinte nem jól állítottam be,
vagy épp a fazonja nem tetszett neki magán.
Ezután leültünk a TV elé, mert ment egy nagyon
jó film, igaz csak nekem tetszett, mert Bill időközben rám dőlve elaludt.
Szokott ilyet csinálni, de nem a jó filmeknél.
-
Bill, ébresztő! – lökdöstem meg egy kicsit
-
Ébren vagyok! Nem aludtam!- na persze
-
Lassan jönnek anyuék, tegyünk rendet a
nappaliban, mert ki leszünk osztva megint
Amúgy anyuék
nem bíznak ránk házimunkát mivel tudják, hogy nem fogjuk megcsinálni, legalább
is kicsi a valószínűsége. Egy időben próbálkoztak vele, de nem jött össze
neki,, így feladták, de azóta kicsit érettebbek lettünk és összepakolunk magunk
után.
-
Sziasztok! –köszöntünk egymásnak, mikro anyuék
beléptek a házba
-
Mit csináltok? – nézett csodálkozva apu
-
Bill megint divattervezősködött és kupi volt. –
mondtam, miután láttam, hogy furán néznek ránk
Ezután anyuék
elmentek enni, mi pedig fel a szobánkba, de nem sokáig volt nyugalmunk ugyan is
csöngettek.
-
Nyitom! – kiabáltam le, hogy ne kelljen
felkelniük
-
Jó estét, segíthetünk valamiben? – kérdezte Bill
a két idegentől
-
Igen, Simone és Gordon Trümpert keressük. –
mondta a nő kedvesen
-
Anyu, apu, titeket keresnek!
-
Jövünk! – amikor kijöttek és meglátták a két
idegent valamiért nagyon elkomorodtak. De miért? Kik ők?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése